A folyamat összetett és több lépésben valósul meg. A lakossági szekcionált garázskapuk esetében, a fogadó falnyílás ellenőrzése után, a megfelelő méretek feljelölését követően, először a vasalatok kerülnek beépítésre és az előszerelt kiegyensúlyozó tengely, utána a felső függesztés, majd a hőszigetelt
A kapuszettek beépítésénél a már előre kialakított és megfelelően rögzített, biztonságos kapuszárnyak automatizálása a vasalat rendszer felszerelésével kezdődik, majd a részegységek beépítése, meghajtás rögzítése következik, végül a vezérlők rátanítása. A motorszettek kiválasztásánál fontos szempont a kapuszárnyak távolsága. Lakossági és társasházi
A belső oldalon történő glettelés tartalmazza az adott felületen keletkező kisebb sérülések takarását, Széri –glett vagy ezzel egyenértékű anyaggal, de nem tartalmazza a finom glettelést és csiszolást, csak külön költség ellenében, egyedi megállapodás szerint.
